Filmek

HOSSZÚ DAL-IFJÚSÁGI KULTÚRA JUGOSZLÁVIÁBAN
dokumentumfilm, 51:49 perc
2010
rendező: Jovan Bačkulja
szerkesztő: Bojana Andrić
a Medijska arheologija szerzői csapata: Aleksandra Sekulić, Jovan Bačkulja, Boško Prostran, Ivica Đorđević, Nebojša Petrović
kamera: Milan Ilić, Milan Ljubinković, Milan Vrbić
vágó: Branislava Teodosić

Szereplők:  

Szinopszis:
Ezzel a dokumentumfilmmel indul be a JSZSZK (Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság) ifjúsági kultúrájának vizsgálata. Az előzmények és a kontextus kikutatása, valamint az előállítás folyamatai az 1980-as évek elején kezdődtek, amikor eljutottak ahhoz az érdekes sorozathoz, amit a JSZSZK néhány évtized alatt médiaprodukcióként készített arról, milyen értékváltás következett be a jugoszláv társadalom ifjúságának köreiben. A szociális és médiarendszer a populáris zene mint kommunikáiós eszköz alkalmazásával saját megfiatalításának vágyát mutatta fel. A médiaműfajok sorában ezt feltételesen didaktikus ifjúsági adásnak tekintették, amin keresztül a fiatalok társadalomban betöltött szerepének helyzetváltozásai is nyomon követhetők. A Hosszú dal című sorozatot (szerkesztette Jelica Zupanc) ahhoz hasonló vagy kontextusában releváns sorozatokkal (Szabadságot a punknak, A negyvenegyedik, Magányos szívek klubja, A rock, a forradalom és a többi) összehasonlítva, a Média archeológusok csapatának a formák aktuális megítéléséről szerzett benyomásaival és beszélgetéseken keresztül elemzik, melyeket Zoran Popović és Dragomir Zupanc rendezőkkel, Dušan Grlj, Milan Rakit és Vladimir Jerić szociológusokkal, Branislav Dimitrijević művészettörténésszel, valamint Branimir Stojanović teoretikussal folytatnak.

A Média archeológia egy platform az adatgyűjtéshez, az analízishez, az archiváláshoz és a 2006-ban kezdeményezett média nyersanyagok bemutatásához, amely az élő programokat Belgrádban, a dekontaminációs kultúra központjában, valamint Szerbiában és a régióban különböző vendégszerepléseken valósítja meg. A Média archeológusok csapatának kutatásait a 2011-es évben a JSZSZK történelmében megjelenő kulturális és szubkulturális jelenségek irányatották, melyeket specifikus média gyakorlatokra alapoztak, alakításukban pedig a meglevő médiaműfajok és az a módszer is szerepet játszott, amivel ezek a műfajok napjainkig a közönség és médiacsoportosulás potenciáljához alkalmazkodnak. A hivatalos műhellyel, valamint a kultúra és média területeit képviselő egyénekkel való együttműködésben a Média archeológusok csapata ezzel a projektummal kísérletet tett arra, hogy a specifikus téma, a mozgás és a kulturális produkciók alapján, az ő média nyelvezetükkel élve, meghúzza a kontinuitás vonalát, hangsúlyt fektetve az ifjúsági kultúra fogalmára, illetve arra a módszerre, amellyel a médiarendszer az ifjúsági kultúra különböző formáit felismerte, láthatóvá tette, használta és visszaélt vele, és ugyanúgy a fiatalok képviseletére ennek a fajta médiaprogramnak a produkciójában, valamint a média és a szélesebb társadalmi rendszerek belső felépítésére az ő helyzetükben, különös tekintettel arra a képre, amit a média mutat.


Vetítés: december 14., 18.00h, RAKTÁR – Szabadka